Eb, Shriek, Cliff, Lube - kutya
2008.06.29. 14:17
Ha többet szeretnél megtudni ennek a szereplőnek a fajtájáról, akkor kattints ide!
A kutya-félék sovány, kis- és középnagyság között igen változó nagyságú testű ragadozók. Megnyúlt, elhegyesedő fejük tompa, kopasz, nedves orrkúpban végződik. A törzs, mely nyúlánk, kis mancsokkal végződő végtagokon nyugszik, hasi része felhúzódott. A legtöbbször laposan szőrzött farok a földig soha nem ér le. Az elülső végtagok legtöbbnyire, a hátulsók állandóan négyujjúak; az ujjakon erős, tompa karmok vannak. Füleik legtöbbnyire háromszögletesek, elhegyesedők és nem szertelenül nagyok. A tejmirigy bimbóinak száma nyolc és tíz között ingadozik és számuk csak egy fajnál nagyobb. Fogképletük 3 1 4 2 3 1 4 3 Kivételesen a fogak száma több (Otocyon) vagy kevesebb (Cuon, Speothos). A házikutyáknál nevezetesen az egyedek szerint a fogak száma változó lehet. A fogak nagy száma jelzi, hogy a fogazat még nagyon őseredetű és semmi irányban különlegesen nem alkalmazkodott. Az utózápfogak széles koronájukkal tűnnek fel, melyek a növényi eleség szétőrlésére alkalmasak, ezekkel szemben az előzápfogaknak, különösen a tépőfogaknak élesen metsző széle a húsevő jelleget mutatja. Így már a fogazat is jelzi, hogy a kutyák vegyes táplálékot fogyasztanak. A növényevésre, a viszonyokhoz mérten hosszú bélcsatornából is következtethetünk, mely a testhosszúságnak 2–7-szerese (Speothos 2,19), míg a gyomor egyszerű és kerekded.
A csontos váz, a megnyúlt koponyától eltekintve, a többi ragadozókétól nem különbözik lényegesen.
A kutya-féle ragadozók az egész lakott földön elterjedtek és gyakoriak a legtöbb területen. Elhagyatott, csendes vidékeken és vadonban, hegyekben vagy lapályokon, nagykiterjedésű sűrű erdőkben, sűrűségekben, pusztákon tartózkodnak. Egyesek majdnem állandóan barangolnak és egy helyen legfeljebb csak addig tartózkodnak, amíg fejletlen utódaik helyhez kötik. Mások a föld alatt üregeket ásnak, vagy állandó lakásuk gyanánt már kiásott földalatti üregeket használnak. Egyesek főleg éjjeli, mások csupán féléjjeli állatok, némelyek pedig nappal földalatti építményükben, bozótosban, nádasban, vagy magasnövésű gabonatáblákban, elhagyott és sötét sziklák között rejtőznek el és az éjjeli órákban egyenként vagy társaikkal bejárják a vidéket. Vándorlásuk közben több mérföldet is befutnak, miközben zsákmányukra vadásznak és nem egyszer nagyobb falvakat és városokat is felkeresnek. Amint virrad, a legközelebb eső búvóhelyre húzódnak vissza. Egyesek a magános életet, vagy a párosat kedvelik. Azok a fajok, melyeknél a hím és a nőstény egyideig összetart, bizonyos körülmények között nagyobb csordákba verődnek össze. Megállapítható, hogy az összes kutyák valóban társaságkedvelők.
A kutyák mozgékonysága alig áll a macskáké mögött. Kapaszkodásra kevésbé alkalmas tompa karmaik révén nem tudnak úgy mászni, mint a macskák, bár közülök egyesek alkalmilag alacsony és ágas-bogas fára fel is másznak. Életük főképpen mégis a talajhoz kötött. Oly magas és hosszú ugrásokra sem képesek, mint a macskák. A többi tulajdonságban a macska-féléket inkább túlszárnyalják. Kitűnő és hihetetlenül kitartó futók. Kivétel nélkül, sőt részben mesterien úsznak. Közöttük valóban valóságos víziállatokat is találunk, azaz kutyákat, melyek igazi gyönyörrel fickándoznak a hullámokban. Járásközben, mint a macskák, az ujjukra lépnek. Az összes kutyák értelmessége nagyon fejlett. Hallásuk alig áll a macskáké mögött, ezzel szemben szaglásuk csodálatraméltó finomságúvá fejlődött. A látás legtöbbször kevésbbé jól fejlett.
A kutyák szellemi képessége kitünő. Még az alacsonyabb rendű fajaik is említésreméltó tanulékonyságról tanúskodnak, egyrészt bátorságuk rovására, mely viszont más fajoknál rendkívüli mértékben megvan. A magasabbrendű kutyák, nevezetesen azok, amelyek emberekkel érintkeznek vagy helyesebben testtel-lélekkel az emberhez csatlakoztak, nap-nap után bizonyítják, hogy szellemi képességük oly kifejlődést ért el, mint amilyent semmi más állatnál nem tapasztalunk. Ez a tehetség a kutyákat a legbensőbben hozzákötötte az emberhez és a többi állat fölé helyezte.
Táplálékuk főleg emlősállatok és madarakból származó állati anyagok. A kutyák a frissen elejtett zsákmányt nem eszik szívesebben, mint a dögöt, sőt ez utóbbit minden fajuk, úgy látszik, nagyon kedveli. Egyesek még a csontokat is szívesen rágják, mások pedig az ember legmocskosabb ürülékében is megtalálják a megkívánt táplálékot. Ezenkívül csúszómászó állatokat, kétéltűeket, halakat, kagylósállatokat, rákokat, rovarokat és mézet, gyümölcsöt, mezei és kerti terméseket, sőt farügyeket, növénysarjakat, gyökereket, füvet és mohát is esznek. Némelyek igen falánkok és többet zsákmányolnak, mint amennyit elfogyasztanak. Vérszomjuk oly elrettentő alakban nyilvánulhat, mint azt egyes macskafajoknál és nyesteknél tapasztalhatjuk. A kutyák között egyetlen egy sincs olyan, mely a megölt zsákmány vérétől megrészegednék.
A kutyák termékenysége nagyobb, mint a macskáké. Utódaik száma olykor az emlősállatok termékenységének legvégső határait éri el. Közepes számítás szerint a kutyák 4–9 kölyköt vetnek; kivételesen egy anyakutya 18, sőt 23 kölyket is hozott a világra. A kölykek számának említett gyarapodása csak a háziállatoknál észlelhető. Előfordul az is, hogy az apakutya, amint megteheti, vagy más kankutya a nőstény kölykeit felfalja. Az utóbbira kiváltképpen farkasok és rókák hajlamosak, amelyek bizonyos körülmények között hasonmásukat sem kímélik meg. A legtöbb fajnál együttérzés tapasztalható a fiatal kölykökkel szemben. Az anyakutyák kölykeiket valóságos önfeláldozással nevelik.
Bizonyos kutyafajok tömeges elszaporodása esetében az egész család okozta kár meglehetősen jelentős és ez okból az emberiségre káros fajokat mindenütt irgalmatlanul irtják. Evvel szemben a kisebb fajok azzal, hogy kártékony rágcsálóállatokat és rovarokat pusztítanak, valamint a dögevéssel s más hulladék elfogyasztásával, továbbá prémjük, bőrük és fogaik használhatóságával hasznot nyujtanak. Amikor az egész kutyacsalád által okozott kárt és hasznot mérlegeljük, kétségtelen, hogy a kettő közül melyik marad túlsúlyban, mert a háziállatokká lett kutyák, a mi leghűségesebb barátaink, oly sok nélkülözhetetlen és pótolhatatlan szolgálatot teljesítenek, hogy a vadonélőknek kártevése, ezeknek hasznával szemben, számításba alig jöhet.
Földünk történetében a kutya-félék már nagyon korán jelentkeztek. A legősibb Canida az európai Felsőeocénből való Cynodictis, mely a különben főleg Amerika Felsőeocénjében honos Cynodictinae-k képviselője. Ezek a viverrákhoz még nagyon hasonló állatok, éppúgy, mint a viverrák, a kreodonti Miacidae-ból vezethetők le. A Cynodictinae-ből a kutya-félék (Caninae) fejlődtek ki. A kutyanemzetség legősibb képviselője egyedül a toszkanai Felsőpliocénból való Canis etruscus Major néven leírt farkas.
Az élő kutya-féléket rendszertanilag Huxley nyomán az Alopecoidea (rókaalakú, Burmeister Vulpes sora) és Thooidea (farkasalakú, Burmeister Lupus sora) csoportokba osztják. De Burmeister („Fauna brasiliensis”) és Studer („Abhandl. Schweiz. paläont. Gesellsch.”, 1901.) az újvilágiakra és Hilzheimer („Zoologica”, 1908.) az óvilágiakra vonatkozólag kimutatták, hogy a kettő között középalakok is vannak. Hilzheimer nevezetesen kimutatta, hogy a farkastól a rókáig a fokozatos átalakulások tökéletes sora állítható fel. Ez okból a legelőnyösebb, ha az összes 42 foggal ellátott kutya-féléket a Canis L. alatt egyesítjük és e nemen belül legfeljebb alnemeket ismerünk el. E mellett azonban a Huxley-féle beosztásnak értékét nem szabad lebecsülni mindenekelőtt a házikutyának leszármazására vonatkozó kutatásoknál. Ez a beosztás annál is inkább fontos, mert az összes vadkutyák valamilyen rókaalakú jelleg révén a törzsrokonságból kizárhatók.
Az eltérő fogazat, valamint néhány más jelleg révén, a Canis nemzetségen kívül, az Otocyon, Cuon, Lycaon és Speothos nemek különböztethetők meg.
A kutya-féléknek fajtákra és alfajtákra való beosztása a macskafélékhez hasonló, vagy azoknál nagyobb nehézségeket okoz, mert nemcsak szőrméjük, hanem koponyaalakulásuk szerint is igen változatosak, mint azt Winge („E Museo Lundii”), Studer („Mitt. Naturf. Gesellsch.” Bern 1905.) és Hilzheimer („Zoologica”) az északafrikai fajtákra vonatkozólag megállapították. Lönnberg („Schwed. Zool. Exp. nach dem Kilimandjaro”) nyomatékosan mondja. „A kutya-félék fajai jobban változnak, mint azt akármelyik modern kutató elismerni akarná.”
|